Elhunyt dr. Kánitz József iskolánk volt igazgatója

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 76. évében elhunyt dr. Kánitz József iskolánk volt igazgatója és biológia tanára.

 

Ságvárizmus 7. éjszakája

A Ságvárizmus éjszakája hetedszer, avagy búcsúzni csak szépen…

Na, ez is eljött, november 26-án, szombaton este a hetedik összekapaszkodásra hívlak Benneteket az Ifjúsági Ház „összes termeibe”.
Mi ebben a különös mondhatnátok, hisz hatszor már találkoztunk és mindegyik alkalommal jól éreztük magunkat.
Valóban, de aktív Ságváris tanárként, nekem ez lesz az utolsó „fellépésem”, lévén jövő július 7-én betöltöm a hatályos jogszabályok szerinti nyugdíjas kort (63 év és 183 nap), tehát 2017-ben már csak meghívott vendég lehetek ezen az eseményen.
Amikor tavaly elvették a nevünket, mindenből egyet hátra léptem (sítábor, Sá-Ra stb) csupán ezt az egy rendezvényt tartottam meg, hisz Várkonyi Attilával közös találmányunk a buli.
Akkor hát hívlak Benneteket az én búcsú bulimra, ahol a nagyteremben először az idén ötvenedik életévét betöltő D.J. Alma, vagyis Mátrai Robi zenél Nektek. Tíztől (fél tizenegytől) élő zene következik. Az egykor volt Ruhr-vidéki Málnák helyett, Blazovits Peti új bandája, amely a vezetője szerénységét hirdetve Bla-zoo névre hallgat. Természetesen az idén is lesznek vendéghangok. Fellép Sly, alias Szélpál Szilveszter tanár úr, néhány szám erejéig újra gitárt ragad és nem által énekelni is, Nagy Tibor kollégám, Aki fizika és matek tanárként visszatért több, mint húsz évi távollét után az Alma materébe. És ha nem fütyültök ki a végén én is beszállok vokálozni (Sakál vokál jeligére).
Az est fénypontja pedig a másik ötletgazda D.J. Dominique (Várkonyi Attila) fellépése lesz éjféltől, kifulladásig. (azért fél három körül zárnánk az épületet, ha lehet)
A földszinten pedig a már jól bevált Wake up little Susie nevű alakulat zenél bő három órát a nosztalgikus számok kedvelőinek. A név két gitárost, Csigér Pistát és dán barátját Niels Otto Pedersent takarja.
Idén is lesz csendszoba, amit tavaly azért nyittattunk, hogy az egymást rég nem látott barátok gyertyafény és némi folyadékpótlásra alkalmas ital mellett beszélgethessenek egymással az est folyamán.
A belépők megvásárlásával továbbra is a Ságvárizmust erősíthetitek, lévén abból az alapítványon keresztül a nehezebb sorsú tanítványaink sítábori részvételét támogatjuk. Az árak, bizonyítván, hogy nem csak a „Ságvárizmus, mint életérzés örök”, hetedik éve változatlanok. Tehát elővételben aktív diákjainknak 800, korábbiaknak 1.500, míg a helyszínen mindenkinek egységesen 2.000 Ft.
Büfé mindkét szinten üzemel, aktív tanulóinknak alkoholmentes italokkal, egyszóval, minden a jó szórakozásotokat biztosítja.
Mutassuk meg, hogy tudunk egymásnak és az életérzésünknek örülni.
Várunk, várlak Benneteket!
Barok István

A Szegedi Ságvári Gimnáziumért Alapítvány adatai:
ERSTE Bank
Számlaszám: 11600006-00000000-77975951
SWIFT CODE: GIBAHUHB
IBAN: HU08116000060000000077975951

Nikolényi Gábor

Tanári életpályák a szegedi Ságvári Gimnáziumból. A film egy sorozat darabja, amely Nikolényi Gábor Tanár Urat szeretné közelebb hozni