Hagyományaink

Iskola története
A Ságvári Gimnázium már nem is oly rövid története

Az elsõ tanévet 1955. szeptember 1-jén kezdi az új gimnázium az Április 4. útja 1. számú épületben, ahol korábban a szakérettségisek tanfolyama mûködött. Az évkezdet nem teljesen zavartalan. A gimnázium megalakítását az új tanév elõkészítése során határozzák el, mivel bizonyos, hogy a Tömörkény és a Radnóti Gimnázium (ekkor mindkettõ gyakorló gimnázium) nem tudja fogadni az egyre növekvõ számú jelentkezõket. Ebben a két iskolában már nem lehet növelni a tanulócsoportok számát, illetve az osztályok létszámát, ugyanakkor csökken a technikumi osztályok száma is, hiszen a Vegyipari Technikumot kitelepítik Szegedrõl. Ezért a Városi Tanács egy áprilisi ülésén javasolják egy új gimnázium létrehozását. Ellenvéleményként elhangzik, hogy “eddig is úgy kellett toborozni a tanulókat […, sõt] maga a fiatalság sem akar felsõbb oktatásra menni, azzal az általános véleménnyel, hogy érettségi után úgyis ipari pályára kell menniök”. Végül mégis elfogadják a harmadik gimnázium indítását, azzal az indoklással, hogy “[…] a termelésben érettségi fokú emberekre van szükség. [Ha] A [munkás] általános mûveltsége növekszik, [akkor] különb dolgot tud létesíteni az ipar területén is. Ezzel az ipar nívója is emelhetõ. [Az elõadó] Szükségesnek tartja a harmadik gimnázium felállítását, hogy a termelés szintjét [ezáltal is] növelni lehessen, s az általános kulturáltság is magasabb színvonalra emelõdjön. Javasolja az oktatási osztály számára igenyelt 581571 Ft póthitel megszavazását, amelyet a VB egyhangúlag elfogad.”

1955. június 1. Dr. Bokor István, a Tömörkény volt tanára, átveszi megbízólevelét, amelyben kinevezik egy olyan gimnázium élére, melynek se épülete, se diákjai, se tantestülete, se neve, se fölszerelése nincs. Szeptember elsején már meg kell kezdeni iskolája elsõ tanévét.

Júliusban egy helyszíni szemlén megállapítják, hogy a Bolyai-intézet (iskolánk késõbbi B épülete) elsõ és második emeletének átalakításához 160000 Ft-ra lenne szükség. Ezért inkább a volt Ady Diákotthont (Április 4. útja 1.), amelyet még a Pedagógus Szakszervezet használ, jelölik ki az intézmény számára.

Az elsõ napon hat elsõ és három második osztály lép be a Hõsök Kapuja alatti bejáraton, és vonul el Greff Gyula kicsiny portásfülkéje elõtt. A másodikosok a Radnótiból és a Tömörkénybõl kerültek az akkor még névtelen “Új Gimnázium”-ba.

Öt lány és négy fiú osztály indul, az akkori szokás szerint humán és reál tagozattal. A szülõk nagy része humán tagozatra küldené gyermekét, holott az a kisebb létszámú. Az igazgató megpróbálja meggyõzni õket, hogy reál osztályból sem kisebb a továbbtanulási esély. Lehet, hogy õ maga sem ért egyet azzal, ami mellett érvel, hiszen neki is elõírják, hogy csak az induló létszám harmada lehet humán szakos. A humán tagozat népszerûségének a latin- és a némettanítás az oka, hiszen a reál szakon oktatott egyetlen idegen nyelv az orosz. Késõbb nyelvügyben javul a helyzet, az orosz mellett tagozaton 1957-tõl olaszt, 1963-tól franciát, németet és angolt is lehet tanulni.

Az igazgató 1955. július 25-én javaslatot tesz az Oktatásügyi Minisztériumnak, amely szerint Hunyadi Mátyásról vagy Mikszáth Kálmánról szeretnék az iskolát elnevezni. Szeptember 8-i levelében már egészen mást kénytelen ajánlani: Zrínyi, Dózsa, Kossuth, Ságvári, Rózsa Ferenc, Bajcsy-Zsilinszky kerül szóba. A minisztérium szeptember 15-i válaszában a névadást még korainak találja, és továbbra is a semmitmondó “Állami Általános Gimnázium” elnevezést engedélyezi. Dr. Bokor István korábbi javaslatait legalább a szegedi pártbizottsággal próbálja elfogadtatni, s bizonyára nem túl lelkesen szögezi ki végül a “Ságvári Endre Általános Gimnázium”-táblát, az Oktatásügyi Minisztérium ’56. január 28-i rendeletére. Áprilisban már a névadó mûsorra készülve pályázatot írnak ki “iskolainduló és tömegdal” szerzésére. A május 20-i ünnepségre Ságvári Ágnest, a névadó húgát is meghívják, õ azonban egyéb elfoglaltsága miatt csak három nap múlva látogat ide. Ekkor tartják az Antal József II. C-s diák által írt “Ságvári induló” õsbemutatóját is.

Az elsõ tanév végén 32 kitûnõ és 20 bukás mellett az átlag 3,35; ezzel a szegedi középiskolák középmezõnyében végzett, ami részben az iskola rossz felszereltségének is következménye. A kémia- és fizikaórákon megfelelõ eszközök híján például nem lehet kísérletezni, ezért a Városi Tanács utasítja az igazgatót, hogy a város középiskoláit végigjárva keresse meg a fölösleges eszközöket, és azokat adassa át saját gimnáziumának. Annak ellenére, hogy a tanács körlevelet küld az iskoláknak, hogy nélkülözhetõ fölszerelésüket augusztus 15-ig engedjék át, több intézmény sajnálattal tudatja: nincs ilyen eszköze. Az iskola önállóan nem szerezhet be semmit, vásárlásait a Tömörkény Gimnázium gondnoka intézi. Neki kellene beszereznie azt a gázpalackot is, amelyet már nagyon nélkülöznek a kémiatanárok. Ehhez azonban a Belkereskedelmi Minisztérium Vegyianyag Osztályának jóváhagyása szükséges. Õk még körültekintõen kikérik az Oktatásügyi Minisztérium véleményét. A hosszas papírtologatás több, mint negyed évig tart.

1957-ben az egyetemi rektor, a Tanárképzõ Fõiskola és a Ságvári Gimnázium igazgatója megpróbálják elérni, hogy a nyugalmasabb munka és a környezet megóvása érdekében a traktorokat, teherautókat, nyílt kipufogóval közlekedõ motorkerékpárokat, zajos (vagy tülkölõ) jármûveket tiltsák ki az Aradi Vértanúk tere környékérõl, mert zavarják az oktató- és kutatómunkát. Akkor még nem is sejtik, hogy milyen hangzavar lesz itt késõbb, amikor egyre jobban nõ a forgalom, és a 74-es busz vagy a mentõ is szót kér, az óráról végül a villamos csönget ki.

Korántsem unalmas nyár következik, ugyanis több új osztály már nem fér az épületbe; másik után kell nézni. A Mérei utcai Általános Iskola és az Építõipari Technikum (ma Vedres István Szakközépiskola) épületérõl próbálja dr. Bokor bebizonyítani, hogy túl nagyok a két iskola számára, s szeretné, ha cserével valamelyiket a Ságvári kapná. Szemet vet a Marx téren üresen álló zárolt iskolaépületre (volt Vegyipari Technikum), néhány termet meg is szerez. Négy osztályt a Tanítóképzõ Hámán Kató (ma Szent Ferenc) utcai épületének padlásán helyeznek el. Az itt átadott helyiségek listája: 2 tanterem, 2 kisebb szoba, a kultúrterem elválasztásával keletkezett két kisebb helyiség, egy helyreállítandó WC és egy légópince. Használhatják a képzõ kémia- és tornatermét is. A tetõtérben elhelyezett lányosztályoknak állítólag aranyéletük van, õk élvezik a széttagoltságot a legjobban. Vagyis a tantermek a Mars téren, Alsóvároson, a Szentháromság utca-Szt. Ferenc utca sarkán, és a Hõsök Kapuja épületében vannak. Ezenkívül a Bolyai-épület korábban kollégiumnak használt egyik szárnyát is megkapják, ez a késõbb legendássá vált B épület. Ide sokszor a tanulóknak is át kell vándorolniuk, tanárok, késõbb átvonulási felelõsök kíséretében. Mikor az ellenõrzés lazul, az út porát néhányan az útba esõ Gödör Étteremben öblítik le. Egy kis kerülõvel a diákok napi nikotinadagjukat is magukhoz vehetik a Semmelweis utcán sétálva, így a házirend “Az iskola területén tilos a dohányzás” fejezetét sem sértik meg. Bezzeg a tanárok sokkal egészségesebb életmódra kényszerülnek az épületek közötti biciklizéssel; az ehhez szükséges idõt még az órarend készítésénél is beszámítják.

A diákok viszont nem mozoghatnak túl sokat, hisz nincs az iskolának saját tornaterme. Eleinte a testnevelés órákat a díszteremben tartják. Ezt 1956-ban tornateremnek nyilvánítja a Városi Tanács, bár ugrálni, futni nemigen ajánlatos, labdajáték ablakvédelmi okokból pedig szóba sem jöhet. A következõ évben nem is tartanak testnevelés órát. 57/58-tól a fiúk a mai Boldogasszony sugárúti MÁV Kollégium, késõbb az Apáthy Kollégium tornatermét használják, a lányok az Ady térre járnak, majd késõbb újra a díszterembe szorulnak. Edzéseket egyáltalán nem tart az iskola, sportegyesületbe pedig csak megfelelõ tanulmányi eredmény, szorgalom és magatartás esetén engedi az igazgatóság a beiratkozást.

A második év szeptemberében alakul meg az iskola DISZ-szervezete, tagjai ekkor még csak másodikosok lehetnek, késõbb fölveszik az elsõsöket is; 1956 október 15-tõl már minden tanuló DISZ-tag.

Az egyenköpeny illetve egyenruha viselését is ekkor teszik kötelezõvé. “Ezzel nemcsak ruhákat kímélünk meg, és elhasznált ruhákat hordhatunk el alatta, hanem elérjük azt is, hogy a leányok egymással ne versengjenek öltözködés terén” – érvel az igazgató.

A lányok és a fiúk egyenruhájának minden darabját pontosan meghatározza az igazgatóság. Az ára egy fél fizetést is kitesz, de aki ezt nem engedheti meg magának, annak a pénzt összeadja a szülõi munkaközösség.

1956. szeptember 22-én indul az iskolai vöröskeresztes munka. Véradókat toboroznak, virágosítják az iskolát, a termekben karszalagos egészségõrök ügyelnek a tisztaságra, az osztályok között virágosítási versenyt rendeznek, lányoknak egészségügyi elõadásokat szerveznek… A szervezet napjainkig folyamatosan, sok taggal mûködik. A tagsági díjakból befolyó pénzt jelenleg drogellenes centrumok és menekülttáborok támogatására fordítják.

1956-ban a legidõsebb ságváristák is még csak harmadikosok. 20-30 fõs csapatuk a városban sétálgatva a “Le a vörös csillaggal!”-t skandálja, s kalapáccsal veri le az ötágú jelképeket a házak oromzatáról. Az iskola Marx téri épületébõl sorozatosan szökdösnek el a fiúosztályok tanulói, hogy részt vehessenek a tüntetéseken. A tanárok sokat aggódnak miattuk. Pataki Szilveszter, az gimnázium nyelvzseni francia-angol-német-latin-orosz szakos tanára egy reggel elkésik, mert a régi híd lábánál gyõzködi az orosz katonákat, hogy menjenek haza. A tanítás is sokszor szünetel, vagy az órákon a rádióból hallgatják a legújabb híreket. Az egész iskola olyan, mint egy fölbolygatott méhkas; van úgy, hogy az elsõ órát tartó tanár egyszerûen néhány napra hazaküldi a diákokat. Így történik ez október 30-án is, mikor a Takaréktár utcában lelövik Schwarz Lajos ifjúmunkást, a forradalom egyetlen szegedi áldozatát. A diákok 10 órakor csapatokban indulnak haza: a szerencsésebbjeit az ÁVO-sok már a Kárász és a Kölcsey utca sarkán megállítják. A Széchenyi térrõl az ÁVO-sok a Takaréktár utcán összegyûlt tömegre sortüzet nyitnak. Mindenki észt veszejtve leveti magát a földre, a hirtelenjében otthagyott táskák, cipõk, kalapok között hason kúszva próbálnak minél távolabbra kerülni. Sok egyetemistát és középiskolást, köztük ságvárisokat is, az Ady téri focipályára csõdítenek, ahol a nagygyûlésen rekedtségig kiabálják, hogy “Haza, ruszkik, haza!” vagy “Független Magyarországot!”, de itt valójában semmi érdemleges nem történik.

Dr. Bokor is újra reménykedik: a helyi tanácstól levélben kérvényezi, hogy nevezzék át a gimnáziumot a mindig is óhajtott Hunyadi névre, igaz, most már Hunyadi János kerül szóba. (Ugyanekkor a Radnótit is visszakeresztelték Klauzál Gáborra.) Bár a tanács november 22-én csak szóbeli ígéretet tesz a névváltoztatásra, az újságok szétkürtölik a hírt, így egész ’57. március 30-ig ezt a nevet viseli az iskola.

1956. november 28-án a Szegedi Néplap már arról tudósít, hogy a diákok 80%-a jár iskolába, rendes tanítás folyik, és valószínû be tudják hozni a keletkezett lemaradást. A forradalom után Bokor István helyett új igazgatót neveznek ki: Bánfalvi Ferencet.

1956 májusában rendeznek elõször irodalmi-zenei mûsort “Hajnaltól napestig” címmel. Ettõl kezdve minden évben sor kerül hasonló estre. A harmadik tanévben már nemcsak leánykara, hanem vegyeskara is van az iskolának. A zenei élet motorja az energikus énektanár: Szécsi József.

Évtizedekig sikert sikerre halmoz a kórus, már nemcsak iskolai mûsorokon, hanem városi rendezvényeken is föllépnek. 1972-ben Orff Carmina Buranáját adja elõ az egyetem aulájában az ifjak kórusa, az öregek kórusa és az egyetemi énekkar részvételével. Öt alkalommal lépnek föl a Tisza Szállóban, háromszor a város fölszabadulási ünnepségén a Sportcsarnokban, minden évben részt vesznek a Szegedi Zenei Hetek programjában. Több stúdiófelvétel is készül, a Kossuth rádióban többször hangzik el: “Énekel a Ságvári Gimnázium kara”, kétszer pedig a tévé is közvetíti a hangversenyt.

Az énekkar rendszeresen részt vesz különbözõ kórustalálkozókon, 1962-ben énekelnek a Szabadtéri Játékokon.

Önképzõkör is indul Zsadányi Nagy Árpád vezetésével. Egyik része az “alkotói kör”, ahol saját mûveket írnak és adnak elõ. Az elõadói kör tagjai pedig mûsoros estekkel, színdarabokkal lépnek föl, s az iskolai ünnepélyek mûsorát szervezik.

1960-ban dr. Kordé Imre hatalmas lelkesedéssel veszi át az önképzõkör vezetését. Az elõadói kör egész estét betöltõ mûsorokat készít, így írói esteket is, melyeken egy-egy költõ, író munkáit mutatják be. Emellett drámákat is elõadnak, elsõként egy Ságvári Endre életérõl szóló darabot – Barra Anikó tanárnõ a nõi fõszereplõ. Legnagyobb sikereiket azonban Anna Frank naplójának, Moliére Fösvényének, Hubay Miklós: “C’est la guerre” c. egyfelvonásosának és Ugrjumov: “A világjáró bõrönd” c. vígjátékának elõadásával aratják. Egy-egy premierig rengeteg munkájuk van, a bemutatókra egy-másfél évig is készülnek, minden délután próbálnak, s a díszletekrõl, jelmezekrõl is maguknak kell gondoskodniuk. Mûsoraikat vidéki kultúrházakban, munkásszállásokon is bemutatják, sõt Gyõrben, Zalaegerszegen is föllépnek. Az önképzõkör színpadán lép föl elõször Jobba Gabi és Konter László, akik késõbb színészi pályára lépnek.

Kordé Imre halála után, 1964-ben még egy nagy elõadása volt a körnek, Vercors: “A tenger csendje” címû darabját adták elõ Temesi Ferenc és Ördögh Szilveszter fõszereplésével. Ezután már csak kisebb mûsorokra került sor, egész estét betöltõ programok már nem készülnek.

A hetvenes évek végén alakult a Wodala János vezette irodalmi színpad, melynek legemlékezetesebb elõadása Ionesco “A kopasz énekesnõ”-je, Kulka Jánossal a fõszerepben. 1983-ban érettségizik az a “C” osztály, amelynek magyartanára Nikolényi Gábor. Egyik osztálytársuk, Kovács Attila rendezésében bemutatják Moliére: “Kényeskedõk” és Hernádi: “Hasfelmetszõ Jack” címû darabját. 1995-ben Armelle Dobrowolski, francia lektor rendezi a “Szobortár” címû francia nyelvû elõadást, melyet a II.F osztály ad elõ. A darabnak nagy sikere van, még külföldi meghívást is kapnak. 1997-ben Balogh Tamás viszi színre O’Casey “Éjféli komédia” címû darabját, amely szintén nagy sikert arat, Szegeden több helyen is elõadják.

1957 szeptemberétõl Bánfalvi Ferenc, a korábbi igazgatóhelyettes vezeti az intézményt, 59-tõl pedig Révész Béla az igazgató. Ebben az évben az egyetemi reform egész évre terjeszti ki az ötödévesek gyakorlatát, ez a gyakorlóiskola átszervezését is jelenti. A versengõ Tömörkény és Radnóti közül a nevetõ harmadik, a fiatal Ságvári lesz az ’58/59-es tanévtõl az új gyakorló gimnázium. Ekkor alakul meg a Rózsa Ferenc Gimnázium, amelynek az iskola 14 osztályt és tanárokat ad át, utóbbiak hozományként a nagy nehezen összekoldult fölszerelés egy részét is magukkal viszik. Az iskola felügyeletét a Tanárképzõ Tanács látja el ezentúl, õk készítik föl a közben kétszeresére duzzasztott tantestületet a szakvezetés új feladataira. Az 1958/59-es tanév második félévében már tanítanak az elsõ jelöltek. A próbát “jól sikerült”-nek minõsítik, a következõ évben teljes gõzzel folyik a tanárképzés.

A gyakorló gimnázium tanári karába már nem lehet egyszerûen bekerülni. Legtöbbször nem kezdõket szerzõdtetnek, hanem az egész országból válogatják a tanárokat. Így került az iskolához többek között Erdei Imre, Kakuszi László, Kürti János, Suki Béla és a Kardos házaspár is.

1959-ben az egyetem fejleszti újdonsült gyakorlóját. A kísérleti, minisztériumi engedéllyel már 1957 óta létezõ ipari-szakmai oktatást bõvítik. A nyáron a szomszédos, Hunyadi J. sugárúti Bolyai Kollégium (ma az iskola egyik épülete) földszinti termeiben kopácsol az egyetem javítóbrigádja. Itt négy tanmûhelyt (fém, fa, elektromos, könyvkötõ) és kiszolgáló helyiségeket, a pincében raktárt építenek. A fõépület alagsorában konyhát rendeznek be. Mindezeket a tanévnyitón dr. Nyíri Antal rektorhelyettes díszes mûködési engedély kíséretében adja át. Az elsõsök és másodikosok tanmûhelyben, az idõsebbek már “termelõ munka” közben ismerkednek a különbözõ szakmunkákkal. (“A ma gimnáziumi tanulója többet akar! Valódi üzemi levegõt!” – hangzik egy politechnika-tanár nyilatkozata.) Törvény kötelezi a gyárakat, hogy a kapcsolatot keresõ iskolákat ne utasítsák vissza, így bizonyára nem volt nehéz a patronáló üzemekkel a szerzõdéskötés. Nem mindegyik, csak a kiválasztott osztályok kaphatnak gyakorlati képzést, hatalmas küzdelem indul a helyekért. A nem munkás vagy paraszt szülõk gyerekeit kiszórják, de még így is sokakat el kell tanácsolni, hiszen 44 helyre 164-en jelentkeznek. Kötelezõ heti 2 elméleti és négy gyakorlati foglalkozás, ezeket szombaton, a +1-dik napon tartották, innen a név: 5+1-es képzés. Év végén pedig két hetes “nyári termelési munka” az elõírás, nehogy unatkozzon valaki is tömérdek szabadidejében. Emellett az ének tantárgy helyett beiktatják az “általános ipari szakrajz” nevû tantárgyat. Az elsõ évben asztalos, fémmunkás, könyvkötõ, szakács, motorszerelõ, villanyszerelõ szakmák közül lehet választani. A fénykorban még cukrász, szövõ, szõnyegcsomózó, szabás-varrás, elektromos szerelõ, gyöngeáramú szerelõ, kézivarrás és nyomdász csoportok is indulnak.

Szaktanár hiányában a tantestület több tagja vesz részt a politechnika oktatásában is. Sokan közülük nem nézik jó szemmel a gimnázium eredeti céljainak átalakulását, az értelmiségiek helyett szakmunkások képzését, de nem tehetnek ellene semmit. Szécsi József énektanár, karvezetõ nagy lelkesedéssel oktatja 8 éven keresztül a szabás-varrást, a portás Greff Gyula bácsi pedig famunkákat tanít. Persze sok szakember is kerül az iskolához, a gyárakban a termelési gyakorlatot pedig egyenesen a munkások felügyelik.

A gyakorlati képzést ellenzõk meggyõzésére a sajtó hosszú, dicsõítõ cikkekkel áll készen. Eegy szülõ nyilatkozik: “A fiamból nem vasast akartam nevelni! A kibontakozása és tanulmánya azt igazolja, vasasnak született.” Értelmiségi anya: “Megnyugtatólag és jellemképzõleg hat a gyermekre az a tudat, hogy õ már nem holmi kis kamasz, hanem már van foglalkozása, tartozik valahová, tud már szakemberrel tárgyalni, aki õt komolyan veszi, esetleg kis kollégájának szólítja és biztonságérzést önt a fiatal gyermekbe.”

A megható nyilatkozatok ellenére ez az oktatási forma nem váltja be a hozzáfûzött reményeket, létrehozzák a szakközépiskolákat, a gimnáziumi politechnika haldokolni kezd. A 60-as évek végére a gyakorlati óraszámokat csökkentik, az üzemekkel is fölbomlik a kényszerû kapcsolat, bevezetik a laborgyakorlati oktatást. Biológia, kémia, fizika és foto-laborgyakorlati csoportok indulnak.

1957-ben a DISZ átalakul KISZ-szé, s az iskolai segítõtanár, Darók Miklós vezetésével meg is kezdik munkájukat. Elõször elitszervezetnek indul, osztályonként csak két taggal, jóval késõbb nyílik majd meg mindenki elõtt. Mint egyetlen ifjúsági szervezet, lehetõvé teszi, hogy a párt befolyása az ifjúság teljes egészére kiterjedjen.

A kor követelményeinek megfelelve az iskolai KISZ-szervezet politikai-ideológiai fejtágítókat is szervez az egyetemi marxizmus-leninizmust oktató tanárok és hallgatók részvételével, november 7-én, április 4-én ünnepségeket rendeznek, szovjet emlékmûveket koszorúznak. Megindítják a KISZ-faliújságot és 1963-tól a “Ságvári Híradó” címû iskolaújságot. Végre valami közös az itt-ott elhelyezett, szétszórt iskolában.

Mint mindenütt, az iskolában is munkaverseny indul. A KISZ-vezetõség hetente értékeli az osztályok eredményét, és a legjobb átlagú csapat a következõ héten termében õrizheti “Az évfolyam legjobb osztálya” föliratú vörös selyemzászlót.

A KISZ szervezi a klubesteket, bálokat, eleinte mindig élõzenével, büfével; gyakran a szülõk részére külön teremmel. Természetesen az ilyen ellenõrzött bulikon is elõfordulnak botrányok. Megesik, hogy “illetéktelen behatolók” kívülrõl benyomják a Hõsök Kapuja alatti ajtót.

A 60-as évek közepéig a házirend kimondja, hogy az iskolai bálok éjfél után egy óráig tarthatnak, klubesteknél korábban van záróra. A diákok csak az ilyen iskolai rendezvényeket látogathatják; ha máshová is járnak, ajánlatos tanáruk láttán este a sötétbe húzódni, nehogy fölismerhessék õket. A két alsó osztály tanulói 9-ig, a felsõbb évesek 10-ig lehetnek az utcán, de éttermekben, eszpresszókban, cukrászdákban csak 8-ig. Természetesen nem minden tanár vadászik a kimaradozó diákokra, sokan egyszerûen elfordulnak, ha meglátják valamelyik tanítványt. Persze iskolai rendezvények is vannak bõven, a törvénytisztelõknek sem kell mindig otthon csücsülniük. Esti elõadásra még színházba sem mehetnek. Egy alkalommal azonban a Városi Tanács Mûvelõdési Osztálya külön körlevélben kéri az iskolaigazgatókat, engedjék diákjaikat ilyenkor is, hiszen annyi délutáni teendõjük van, hogy a korán kezdõdõ darabokat nem tudják megnézni.

A házirend szigorúsága változó. Az 1968/69. évben engedélyezi a dohányzást az iskolában. Természetesen a tanárok nem örülnek ennek, elõször nem is hajlandók elfogadni a Minisztérium rendelkezését, miszerint a fölsõbb osztályok tanulói szülõi engedéllyel, a kijelölt helyen dohányozhatnak. A diákok írnak a Magyar Ifjúság szerkesztõségébe, két riporter jön, s a következõ választást kínálják föl az igazgatónak: vagy kemény cikk lesz, vagy dohányzósarok. Utóbbi valósul meg végül rövid idõre, majd a minisztériumi irányváltást követõen visszaáll az eredeti rend, a bagósok visszahúzódnak a vécékbe.

Az iskolában történõ “hatalmas” rendbontásokkal a marcona Rend-gárdisták számolnak le, akik színes nyakkendõjükrõl ismerhetõk föl. Minden hétfõn katonás rendben veszik át a szolgálatot vezetõ tanáruk jelenlétében.

1957 májusában rendezik meg elõször az azóta hagyományossá vált Ságvári Napokat. Az elsõ alkalommal zenés-irodalmi mûsort adnak és a napot bál zárja. A program a késõbbiekben a Ságvári-szobor megkoszorúzásával indul szerda délután. (A szobor 1960-ban a Képzõmûvészeti Alap ajándékaként kerül iskolánkba.) Többnyire valamelyik moziban tartanak nagygyûlést, sokszor filmet is vetítenek. Évente ismétlõdõ vetélkedõ a TÖTIDESÁRA, leánykori nevén TÖMÖRSÁRA is. Ahogy szaporodnak a résztvevõ iskolák, úgy változtatja nevét. Az alapító TÖMÖRkény, SÁgvári, RAdnóti után a TIszaparti és DEák gimnáziumokkal bõvül a mezõny. Eleinte szellemi vetélkedõbõl és egy ettõl független olimpiából, azaz sorversenyekbõl, ügyességi feladatokból áll a nagy küzdelem, késõbb a két rész egybeolvad. Ez már inkább szellemes, mint szellemi mérkõzés, lehetõleg minél abszurdabb feladatokkal.

A tanár-diák vetélkedõ is elmaradhatatlan része a Ságvári Napoknak, érthetetlen, de szinte mindig a tanár csapat gyõzelmével végzõdik, jóllehet a feladatok az önvédelmi vagy divatbemutatótól a tornászmutatványon és egy macska szerzésén át az ugrókötelezésig terjedhetnek.

E két legnépszerûbb mûsorszám mellett évente számos más klubot, teaházat, kiállítást, bemutatót, vetélkedõt rendeznek, amelyeknek leggyakrabban a pinceklub a helyszíne.

Minden évben kiírják a tantárgyi pályázatokat is. Ezek az adott tudományág olyan részére vonatkoznak, amelyek nem részei a tananyagnak. A legjobb pályázatokért járó díjat a Ságvári Napokon, mûsoros esten adják át.

1960 nyarán az iskola tábort szervez. 210 diák utazik a Bakonyba 14 tanár felügyeletével. Az elõõrs már felvert sátrakkal várja Bakonyszentlászló mellett, Kõpincén a Vinye Sándor majorba érkezõ csapatot. A 63 fiú és 147 lány “saját maga gondoskodik élelmezésrõl, a gyakorlati foglalkozásokon üzemélelmezési szakon dolgozó tanulók közremûködésével.” (Érdekes, hogy van aki felfogadott szakácsokra emlékszik.) Nehogy elunják a táborozók magukat, üzemlátogatásokon, kirándulásokon vesznek részt. A kétheti részvételi díj 200 Ft, ami akkor nem kevés pénz.

A KISZ tettvágytól égõ tagsága számára számos társadalmi munkát, építõtábort kínál. A ságváristák is csapolják a Hanságot, törnek kukoricát, szednek paradicsomot, paprikát, burgonyát, répát, dughagymát, irtanak gyomot, lapátolnak havat. Õk szedik föl a Bécsi és a Lenin körút egy szakaszának kövezetét is.

1962-ben veszi át az iskola vezetését Juhász Antal. Átalakul az osztályok profilja: a már meglévõ humán és orosz tagozat mellett indul francia, matematika-fizika, angol szakosított tantervû osztály. A tanulmányi eredmények és az egyetemre fölvettek száma – különösen a tagozatokról – emelkedni kezd. A tanítás föltételein is javítanak, nyelvi labort alakítanak ki, tévékkel szerelik föl a biológiai elõadót.

Az 1968/69-es tanévtõl kezdve 22 éven át dr. Valkusz Pál az igazgató. Ez idõ alatt a tanulmányi eredmények javulása folytatódik, egyértelmûvé válik, hogy a Ságvári továbbtanulásra, egyetemi-fõiskolai felvételire felkészítõ gimnázium. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen egyre szaporodnak az elõkelõ helyezések, 1961 óta közel százan végeznek az elsõ tíz között, így az adott tárgyból nem kell felvételizniük. A nyolcvanas években az egyetemre, fõiskolára jelentkezõk 70-75%-át vették fel, a kilencvenes években ez az arány 80%-ra emelkedik.

Kialakul az osztályok struktúrája, mely egészen a 80-as évekig megmarad. Eszerint az ‘A’ mindig a francia, a ‘B’ az angol-orosz, a ‘D’ a matematika-fizika tagozatos osztály, a ‘C’ általános tantervû.

A Mûvelõdésügyi Minisztérium utasítására a 70-es években az iskolák tanuló ifjúsága õsszel mezõgazdasági munkákon vesz részt. A “rendkívüli tanítási munkanapokról” fölmentést csak orvosi igazolásra kaphatnak, bár ezt nem sokan veszik igénybe, hiszen fõleg a fölsõsök számára hatalmas buli ez a hét. Õk ugyanis Helvécián és Kunbaracson az Állami Gazdaságban táboroznak, és járnak almát, szõlõt szedni Erdei ill. Kamarás tanár urak vezetésével. Ahol szõlõ van, ott persze bor is akad, ennek eredményeképpen minden évben vannak, akik hamarabb fejezik be a tábort, és különbözõ rovókkal “gazdagodnak”. Az alsó két évfolyam ez idõ alatt Szécsi József felügyeletével a Konzervgyárban dolgozik. A végzett munka ellenértékét a KISZ pénztárába fizetik be, amelynek közérdekû fölhasználásra az osztályfõnökök és KISZ-segítõ tanárok tesznek javaslatot.

Késõbb közeli tsz-ekkel is szerzõdést köt az iskola; Balástyán, Öttömösön szüretelnek. A fizetést ekkor már a diákoknak kell kiosztani, így a munkakedv is nagyobb.

1971-ben szervez az iskola elõször csereutat, elsõként Moszkvába. Késõbb rendszeressé válnak ezek az utazások, a németesek, oroszosok, olaszosok, franciások évente kelnek útra, hogy végre rájöjjenek, milyen keveset vagy sokat ér az iskolában szerzett nyelvtudás.

1980-ban zajlik iskolánkban a “fakultatív tantárgycsoportos oktatás szervezési feladatainak kipróbálása”. Ez a tiszteletet parancsoló név olyan rendszert jelent, amelyben a fakultációk csak bizonyos párosításokban választhatók, úgy, ahogy az egyetemi felvételiken kérik. Nemcsak elméleti, hanem gyakorlati fakultáció is választható: ügyintézés, laboránsképzés, mûszaki elõképzés, késõbb ez a rendszer szabadon párosíthatóvá változik.

1980-ban az iskola 25 éves fennállását ünnepli a Ságvári Napok keretében. A Fáklya moziban ünnepi nagygyûlést rendeznek, és kéziratban a 25 év történetét összefoglaló könyvet is készítenek, amelyet pénz hiányában végül nem adnak ki.

Ugyanebben az évben vezetik be a “Világnézetünk alapjai” nevû tantárgyat, mely néhány év múlva “Bevezetés a filozófiába” elnevezéssel megújul.

1983-tól a technika tantárgy keretében számítástechnikát kezdenek tanítani. Az iskolában alakítanak ki számítástechnikai kabinetet mikroszámítógépekkel (HT, ABC 80, Commodore 64), és egy termet, ahol tévére vetítik ki a tanári gép képernyõjét. A tehetséges diákok az egyetem komolyabb gépeihez is hozzáférhetnek.

Eleinte vegyes szinten tanítják a tárgyat, néhány gyakorlattal. Ahogy a számítógép mind hétköznapibb munkaeszközzé válik, úgy kerülnek egyre komolyabb gépek az iskolába. 1993-tól az egyetemi hálózat teljes jogú tagja, így a diákok hamar megismerkedhetnek a hálózat (ma InterNet) nyújtotta lehetõségekkel. A számítástechnika-oktatás tekintélyes összegeket emészt fel, amit Soros és MKM-es oktatási szerzõdéskötésekkel próbál meg az iskola szinten tartani. Az új szoftverek beszerzését referencia-iskolaként való szerepléssel oldják meg.

A hetvenes évek végétõl minden kedden megtartja edzéseit az Izgünk-mozgunk SC, a mozgásra vágyó tanárok csapata. Varga Béláné szakszerû irányításával játsszák például kedvenc játékukat, a szabálytalan kosárlabdát, amelyben csak az a lényeg, hogy a labda átessen a gyûrûn. Idõnként szabályos kosár- és focimeccseken méri össze erejét a Ságvári és a Radnóti tanárválogatottja.

Hasonlóan régi szokás az õszi és tavaszi tanári kirándulás, amelyen az ország kevéssé ismert helyeit, vagy a Felvidéket, Kárpátalját, Erdélyt barangolják be.

1986-ban nagyot nyújtózhat az iskola, átadják a teljesen fölújított új szárnyat, amelyet összenyitnak a régivel, megszûnik a B épület, a mászkálás. A Szentháromság utca és Tisza Lajos körút sarkán álló szecessziós épület volt lakóház és kollégium is, 1920-ban Szeged francia megszállásakor látta lépcsõházában a szenegáli fekete katonákat, 1986. szeptember 11-tõl pedig a gimnázium fõépületévé lépett elõ. Átköltözik a tanári szoba, az irodák; a fõkapu is átkerül erre az oldalra, mellé pedig a portásfülke, s évtizedek óta megszokott helyérõl Gyula bácsinak is mozdulnia kell. Ezzel egy idõben a terv, hogy a lakóházakból, kollégiumból kialakított épület helyett a Szentháromság utca és az Ady tér közötti területen vadonatúj iskolát építenek, elfelejtõdött. Pedig micsoda csodapalotát álmodtak oda, uszodával, végre saját tornateremmel, csöndesebb környezetben…

Ugyanebben az évben hosszú vita után eltörlik a kötelezõ köpenyviselést. Most már elõtûnhetnek az eddig kendõzött különbségek az öltözködésben…

A speciális matematika és fizika szak ekkor válik szét két fél osztállyá, ettõl kezdve lehet a két tárgyat külön-külön is emelt óraszámban tanulni. Speciális angol, német nyelvû osztályok is indulnak kezdõk számára, a cél: minél több nyelvvizsga szerzése.

1990-ben dr. Valkusz Pál igazgató és dr. Szabó István helyettes egyszerre megy nyugdíjba, Kakuszi László, a másik helyettes még egy évig dolgozik. Az évtizedek óta változatlan felállású vezetés után egy rövidke interregnum következik, mert az egyetem és az iskola nem tud a következõ igazgató személyében megegyezni. A megoldást átmenetileg megbízott igazgató kinevezése jelenti dr. Kardos József személyében, akit rá egy évre dr. Kánitz József követ.

1991-ben a megyei bíróság nyilvántartásba veszi a tantestület által létrehozott Szegedi Ságvári Gimnáziumért Alapítványt, melynek célja a tanárok, tanulók egyéni és közösségi aktivitásának támogatása, a nyelvoktatás fejlesztése, az ifjúsági turizmus, diáksport népszerûsítése, és a számítástechnika-oktatás föltételeinek javítása. Ugyanez év decemberében rendezi meg az alapítvány a Ságvári Gálát az újszegedi Sportcsarnokban. A Szilágyi Zsuzsa és Kiss Dezsõ Péter igazgatóhelyettesek által szervezett jótékony célú mûsorban az iskola egykori és mai diákjai is föllépnek, a sikert az alapítvány számláján összegyûlt százezrek is mutatják.

A rendszerváltás az iskola cégtábláját sem kímélte. Sorra érkeztek a levelek, föladójuk egy-egy frissen alakult szövetség, vagy éppen névtelen, mind követeli az iskola nevének megváltoztatását. A diákok és tanárok kétszer szavaznak az ügyben, mindig ugyanazzal az eredménnyel: a Ságvári név marad. Az ’56-ban még sebtében és fájdalommentesen kicserélt név a 90-es évekre már réges-rég elszakadt eredeti viselõjétõl, az itt végzett nemzedékek a “Ságvári” szó hallatán nem a szemüveges fiatalemberre, hanem a tanárokra, régi barátokra, jó bulikra, hatalmas karókra, megszenvedett ötösökre, izzasztó dolgozatokra, nagy felelésekre, trükkös puskázásokra, osztálykirándulásokra, elsõ vagy sokadik szerelemre gondolnak.

1993-ban indul be a magyar-francia kéttannyelvû és a 6+6-os tagozat. E speciális tantervû osztály diákjai az általános iskola 6. osztályának elvégzése után az egyetem gyakorló általános iskolájában (a “kis” Ságváriban) járják ki a “második hatos” elsõ két osztályát, a többit pedig itt, a gimnáziumban.

Ugyanebben az évben adják át elõször a Ságvári-emlékérmet, amelyet az iskola volt diákjai kaphatnak kimagasló tudományos vagy mûvészeti eredményükért. Ezt 1993-ban Julesz Jánosnak, Maróti Péternek, Kemenes Lászlónak, Szendrei Ágnesnek és Kemenes Istvánnak, valamint poszthumusz Huhn Péternek ítélik, 1994-ben Bor Zsolt, ’95-ben pedig Temesi Ferenc kapja. 1993-ban és ’94-ben a jó tanulmányi eredményû, versenynyertes, közösségi életben aktívan résztvevõ ballagó diákoknak is kiadták ezt az elismerést. Így ’93-ban Mészáros Attila és Kemény Zsolt, ’94-ben Pete Gábor, Szörényi András és Megyesi Zoltán, ’96-ban Szajbély Katalin kaptak Ságvári-emlékérmet.

Az 1994-es év nagyon mozgalmas. A Szentháromság utcai épület tetõterében új osztálytermeket alakítanak ki, ami elviselhetetlen fúrás-faragás-kopácsolással jár. Ahogy ennek vége, megkezdõdik a Hõsök Kapujának fölújítása, az épületet végig beállványozzák. Az egy-egy órába belehallgató, vakolgató munkások mellett azonban mások is kitûnõen kihasználják az állványzatot. Ezen másznak be kétszer is azok a tolvajok, akik néhány virág lefejezése, ellenõrzõ elégetése, a büfé fölforgatása mellett az irodát is feldúlják, másológépet, számítógépet törnek össze. A diákok örömére a tanítás egy napig szünetel, csakúgy, mint az év során megszokottá vált bombariadók során.

A negyvenegyedik, 1995/96-os tanévet 656 diák elõtt nyitja meg dr. Kánitz József igazgató. “Boldog, boldog, boldog születésnapot…” énekli az iskola, köszöntve a 90 éves Greff Gyulát, aki 40 éve az ajtók és kulcsok õre, a négy évtizedes történet egyetlen állandó szereplõje. Jó reggelt kívánt több száz tanárnak, látott elballagni több ezer diákot, és ki tudja hányszor tûzte ki a kapu mellé a fekete zászlót. Tanúja mindannak, ami 1955. szeptember 1. óta történt…