Sajtóközlemény

kepatmeretezes_hu_Logo (1)

 

 

 

 

 

Elindult a „A természettudományos gondolkodás és kutatás készségeinek fejlesztése a Dél-alföldi régió diáklaborjaiban” című projekt
2023. október 16.

A Nemzeti Innovációs Ügynökség Zrt., mint közreműködő, támogatja a Selye János diáklaborhálózat kiépítése című felhívására benyújtott, XIA-DIÁKLABOR-23-06 azonosítószámmal nyilvántartott pályázatot. A Szegedi Tankerületi Központ, mint Konzorciumvezető „A természettudományos gondolkodás és kutatás készségeinek fejlesztése a Dél-alföldi régió diáklaborjaiban” című projektre összesen 173 546 037 forint vissza nem térítendő támogatást kapott Magyarország központi költségvetéséből.
A Pályázó konzorcium tagjai:
• Szegedi Tankerületi Központ (Konzorcium vezető) 81 972 282 Ft,
• Szegedi Tudományegyetem (Konzorciumi tag) 48 124 993 Ft,
• Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ (Konzorciumi tag) 43 448 762 Ft.
A megvalósító intézmények a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola, valamint a Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium. A pályázat célja a résztvevő intézmények már meglévő diáklaborjainak fejlesztése. A pályázatból a négy diáklabor eszközparkja és laborfelszerelései bővülnek összesen 142,2 millió forint költségből. A projekt során a diáklaborokkal rendelkező intézmények 7-13. évfolyamos diákok számára biztosítanak helyet és lehetőséget a kutatómunkára, megadva nekik a szükséges szakmai, módszertani és infrastrukturális hátteret. A középiskolák saját diákjai mellett a régió általános iskolás tanulói számára is megnyílik a lehetőség, hogy a fejlesztett laborokban kísérleteket végezzenek, így közelebb kerüljenek a természettudományos gondolkodáshoz, valamint bekapcsolódjanak innovatív programjaik megvalósításába.
A projekt megvalósításában részt vevő pedagógusok – együttműködve a Magyarországi Diáklaborok Egyesületével – rendezvényeken, nemzetközi projektekben és képzéseken vesznek részt.
Támogató: Kulturális és Innovációs Minisztérium
Támogatás intenzitása: 100 %
A projekt időszaka: 2023.06.01-2025.05.31.
További információ: https://kk.gov.hu/szeged

Felvételi tájékoztató

Tisztelt Szülők! Kedves érdeklődő Diákok!

2023. november 8-án szerdán 16.00 órakor felvételi tájékoztatót tartunk az iskolánk képzései iránt érdeklődő hatodikos és nyolcadikos tanulók, valamint szüleik számára.

Helyszín: az iskola tornaterme

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Medve Matek 2023

4. c osztály tanulói I. helyezést értek el:

  • Haramath Kornélia
  • Tóth-Kovács Anna
  • Laczó-Jánossy Emma

Tanító: Kakukné Nagy Erzsébet

393465949_244085498655481_6601674764136891335_n

4. c osztály tanulói 5. helyezést értek el:

  • Takács Angelika
  • Némedi-Varga Nóra
  • Chiovini Konrád

Tanító: Kakukné Nagy Erzsébet

393366680_711340947684453_7344984957036276674_n

4. c osztály tanulói 11. helyezést értek el:

  • Molnár Bence
  • Juhász Noémi
  • Virág Zalán

Tanító: Kakukné Nagy Erzsébet

393301867_312865674699813_210108646736279877_n

4. c osztály tanulói 19. helyezést értek el:

  • Pataki Csenge
  • Simon Tamás
  • Záhonyi Dávid

Tanító: Kakukné Nagy Erzsébet

Leendő elsősök előkészítő foglalkozásai

MEGHÍVÓ

SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola leendő elsősei részére

Szeretettel várjuk az óvodásokat előkészítő foglalkozásainkra :

2023. okt. 5. 17 óra Játékos sportfoglalkozás a tornateremben – tornafelszerelés szükséges

2023. okt. 10. 17 óra Dr. Dobi János igazgató úr szülői tájékoztatója a gimnázium Dísztermében

2023. okt. 19. 17 óra „Szüreteljünk tudást!” – komplex foglalkozás az ősz témakörében

2023. nov. 9. 17 óra „ Játsszunk iskolásat!” – iskolaelőkészítő foglalkozás

2023. nov. 23. 17 óra „ Mikulásváró ” – komplex foglalkozás

2023. dec. 7. 17 óra „ Szép karácsonyra készülünk ” – kézműves foglalkozás

2024. jan. Nyílt órák – előre egyeztetett időpontban

2024. febr. 15. 17 óra „ Iskolás leszek, mini órán részt veszek! ” – 20 perces mikrotanítások

Leendő elsősök

A meghívó megtakintéséhez kattints a linkre: Leendő elsősök

Tanévnyitó ünnepély

  • Gimnáziumi osztályok számára
    • 2023. szeptember 1-én pénteken 8:00 kezdettel,
      • Gyülekező: 7.30- tól:
        • 9. évfolyam és a 7. g osztály az udvaron (hozzanak tornacipőt, mert a tornaterem burkolatát felújították és nem lehet utcai cipővel rálépni)
        • 10-12. évfolyam: bázistermek
  • Általános iskolai osztályok számára
    • 2023. szeptember 1. péntek-én pénteken 9:00 kezdettel,
      • Gyülekező: 8.30-tól

Mesélj Európa

A “Mesélj Európa” angol nyelvű színjátszó vetélkedő regionális döntőjén iskolánk felső tagozatos csapatai remekül szerepeltek.

SuperPeppas:

Daróczi Inez 5.b

Pintér Zsóka 5.c

Sándor Noémi 5.c

Vladiszavlyev Natasa 5.c

Vámosi Dóra 5.c

355420651_6244040878974889_6298263799473106801_n

Beginner’sLuck:

Maklári-Klekner Vilma 7.b

Novkov Míra 7.b

Szabó Szofi 7.b

Tóth Gabirella 7.b

Vadász Viktória 7.b

355189342_6479842818705161_5165365658786941228_n

The Rising Sun:

Németh Ádám 7.b

Roczkó Ágnes 7.b

Tóth Gabriella 7.b

Tóth-Csókási Ádám 7.b

Vadász Viktória 7.b

354770502_2457111601111562_2959502148988569594_n