Monthly Archives: október 2023
Sajtóközlemény
Elindult a „A természettudományos gondolkodás és kutatás készségeinek fejlesztése a Dél-alföldi régió diáklaborjaiban” című projekt
2023. október 16.
A Nemzeti Innovációs Ügynökség Zrt., mint közreműködő, támogatja a Selye János diáklaborhálózat kiépítése című felhívására benyújtott, XIA-DIÁKLABOR-23-06 azonosítószámmal nyilvántartott pályázatot. A Szegedi Tankerületi Központ, mint Konzorciumvezető „A természettudományos gondolkodás és kutatás készségeinek fejlesztése a Dél-alföldi régió diáklaborjaiban” című projektre összesen 173 546 037 forint vissza nem térítendő támogatást kapott Magyarország központi költségvetéséből.
A Pályázó konzorcium tagjai:
• Szegedi Tankerületi Központ (Konzorcium vezető) 81 972 282 Ft,
• Szegedi Tudományegyetem (Konzorciumi tag) 48 124 993 Ft,
• Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ (Konzorciumi tag) 43 448 762 Ft.
A megvalósító intézmények a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola, valamint a Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium. A pályázat célja a résztvevő intézmények már meglévő diáklaborjainak fejlesztése. A pályázatból a négy diáklabor eszközparkja és laborfelszerelései bővülnek összesen 142,2 millió forint költségből. A projekt során a diáklaborokkal rendelkező intézmények 7-13. évfolyamos diákok számára biztosítanak helyet és lehetőséget a kutatómunkára, megadva nekik a szükséges szakmai, módszertani és infrastrukturális hátteret. A középiskolák saját diákjai mellett a régió általános iskolás tanulói számára is megnyílik a lehetőség, hogy a fejlesztett laborokban kísérleteket végezzenek, így közelebb kerüljenek a természettudományos gondolkodáshoz, valamint bekapcsolódjanak innovatív programjaik megvalósításába.
A projekt megvalósításában részt vevő pedagógusok – együttműködve a Magyarországi Diáklaborok Egyesületével – rendezvényeken, nemzetközi projektekben és képzéseken vesznek részt.
Támogató: Kulturális és Innovációs Minisztérium
Támogatás intenzitása: 100 %
A projekt időszaka: 2023.06.01-2025.05.31.
További információ: https://kk.gov.hu/szeged
Felvételi tájékoztató
Tisztelt Szülők! Kedves érdeklődő Diákok!
2023. november 8-án szerdán 16.00 órakor felvételi tájékoztatót tartunk az iskolánk képzései iránt érdeklődő hatodikos és nyolcadikos tanulók, valamint szüleik számára.
Helyszín: az iskola tornaterme
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Medve Matek 2023
4. c osztály tanulói I. helyezést értek el:
- Haramath Kornélia
- Tóth-Kovács Anna
- Laczó-Jánossy Emma
Tanító: Kakukné Nagy Erzsébet
4. c osztály tanulói 5. helyezést értek el:
- Takács Angelika
- Némedi-Varga Nóra
- Chiovini Konrád
Tanító: Kakukné Nagy Erzsébet
4. c osztály tanulói 11. helyezést értek el:
- Molnár Bence
- Juhász Noémi
- Virág Zalán
Tanító: Kakukné Nagy Erzsébet
4. c osztály tanulói 19. helyezést értek el:
- Pataki Csenge
- Simon Tamás
- Záhonyi Dávid
Tanító: Kakukné Nagy Erzsébet
JELENTKEZÉSI LAP ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYOK MEGKEZDÉSÉHEZ
Featured
Tisztelt Szülők!
Az alábbi dokumentumot kell kitölteni az általános iskolai jelentkezéshez:
JELENTKEZÉSI LAP ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYOK MEGKEZDÉSÉHEZ
A jelentkezési lapot kérjük az intézmény általános iskolai irodáján leadni.
Határidő: 2024. február 12.
Helyszínváltozás: Leendő elsős szülői értekezlet
A leendő elsős szülői értekezlet az általános iskola ebédlőjében lesz.
Megközelítése a Boldogasszony sgt. 3-5. felől.
Az időpont változatlan: 2023. okt. 10. 17:00