HATÁRTALANUL – kirándulás Erdélybe

Az iskolánk 7.a és 7.b osztálya kapta meg ebben az évben azt a lehetőséget, hogy nem csak egy 5 napos kiránduláson vehessünk részt, de ez az út külföldre vitt minket. Egészen pontosan Romániába, azon belül pedig Erdélybe.
Korán indultunk Szegedről, és a határátlépés után hamarosan Nagyszalontára, Arany János szülőfalujába érkeztünk. Ott megnéztük a költő szülőházát és a Csonka tornyot, majd rövid pihenőt tartottunk Királyhágón. Innen Körösfőre utaztunk, ahol a fatemplomban vártak bennünket. Ezután tovább utaztunk a szállásunkra, ami Székelyvarságban a Csorgókő Panzióban volt. A panzió mindkét emeletét csak a két osztály és a tanáraink foglalták el.
A második napon hosszú-hosszú busz utakkal és aközben rengeteg nevetéssel telt az időnk. Meglátogattuk Tamási Áron szülőházát Farkaslakán, majd eltöltöttünk egy élvezetes órát a parajdi sóbányában, onnan indultunk a Gyilkos-tóhoz. Itt túráztuk egyet a tó körül, majd a Békás-szoros egy nagy részén is átgyalogoltuk.
A harmadik nap megnéztük Csíkszeredán a Csíki Székely Múzeumot, a Szent Anna-tavat és egy igen humoros fiatalemberrel megismertük a Mohos-láp rejtelmeit.
Az utolsó előtti napon Székelyvarságban egy esztenába mentünk fel, és itt megtudhattuk hogyan készül a juh sajt, és kaptunk belőle kóstolót is. Ezután ellátogattunk a helyi iskolába, ahol nagyon sok kedves gyerekkel ismerkedtük meg. Játszottuk is velük egy barátságos foci mecset, előbb a fiúk, majd a lányok is. Az iskola szomszédságában lévő Szent Péter és Pál napközi otthonba vártak bennünket, ide vittük az otthonról hozott adományainkat. Csöröge fánkkal kínáltak meg bennünket. Ezután Korondra utaztunk egy UNESCO díjas fazekasmester házához, ahol a hagyományos motívumok festését nézhettük meg. Hazafelé faszén égetőknél álltunk meg, hogy megnézhessük, miként is készül az a faszén, amit használunk a grillezéshez.
Az utolsó napon visszafelé megálltunk Déva várában, és gyönyörködtünk a tájban.
Így telt az öt napunk Romániában, és elmondhatjuk, hogy mindkét osztály nagyon élvezte az utazást.
A két osztály nevében: Lakatos Léna és Vigyikán Hanna, 7.b osztályos tanulók

hatartalanul