NKA pályázat

Az általános iskola karácsonyi műsora a Nemzeti Kulturális Alap kórusok számára kiírt pályázati támogatásával a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Gyermekkar szakmai programjának megvalósítására a 2017/2018as tanévben támogatási cél keretén belül valósult meg. Ez a rendezvény 2017. december 20-án a Honvéd Téri Református Templomban volt. A hangversenyen a meghívott vendégeken kívül iskolánk felső tagozata vett részt.

Műsorszámként Giovanni Battista Pergolesi késő barokk zeneszerző Stabat mater című művét hallhattuk.

A Stabat mater himnuszt közel száz zeneszerző zenésítette meg. A hegedűművészként, orgonistaként és zeneszerzőként is kiemelkedő Pergolesi 26 évesen, élete utolsó évében a pouzzoli ferences kolostorban írta meg e remekművét. A mű 12 tétele azt bizonyította, hogy a zeneszerzőnek igen gazdag, mély érzésű, vallásos lelkivilága volt, amely egyedülálló világi humorával párosult.

Iskolánk Gyermekkarán kívül a koncert főszereplői a következők voltak:

  • Somogyvári Tímea Zita – szoprán
  • Katona Judit – alt
  • a Kosztándi vonósnégyes, melynek tagjai:

Kosztándi István, Szabó Julianna – hegedű,

Tuzson Edina – mélyhegedű,

Kőrösi Györgyi – gordonka.

  • Orgonán közreműködött: Kuzma Levente.
  • Vezényelt: Molnár-Palusek Emese tanárnő.

A hangverseny mindenki számára felemelő volt az egyik legszebb ünnepünk várakozása idején.


NKA_logo_2012