vissza | nyomtatás

2009/2010

Ebben a menüben a 2009/2010-es tanévben diákjaink által elért eredményeket mutatjuk be.

Országházi fogadás

2010. január 27-én az Országházban fogadást rendeztek az előző évi diákolimpiákon részt vevő diákok, iskolai tanáraik és felkészítőik számára.
A fogadáson az informatikából bronzérmes Gévay Gábor (tavalyi 12.A) és a fizikából bronzérmes Varga Ádám (jelenlegi 11.A) tíz hónapra szóló
miniszterelnöki ösztöndíjat vehetett át Bajnai Gordontól. Danner Gábor (tavalyi 12.F) Hiller István oktatási minisztertől elismerő oklevelet kapott a csapattagságáért.
Tanáraik, Tóth Károly és Fodor Zsolt szintén az oktatási miniszter elismerő oklevelét vehették át.

Kiemelkedő Zenei Siker

A "Vántus és Szeged" című zenei műveltségi vetélkedőn iskolánk csapatának tagjai három elismerésben is részesültek.

A vetélkedőn induló iskolai csapatunk, tagjai Kovács Máté 10.C, Papp Zófia 10.C, Radóczi Gergő 12.A, III. helyezést ért el.
Külön díjat kapott a csapat Vántus István zenéjére "komponált" jelenete: az Ecloga című zenekari művére megalkotott színpadi játékot egy alkalommal újra előadhatják.
A zsűri elnöke, Huszár Lajos zeneszerző 2. hellyel jutalmazta Kovács Máté zongorára írt kompozícióját.